Teljesen kimerültem, hogy megtanuljak élni a komfortzónádban. Szerettelek, és eldöntöttem magamban, hogy ez így működik. Hogy ez így működik. Kiszórtam magam eléd, te is elém, és együtt szedegettük a földről, a lepedőről a bőrünk alól, szívünkből lepergő ember-szálakat.
Félelmetes.
Mennyire erős vagy.
Mennyire megkérdőjelezhetetlen?
Mennyire igen.
És mennyire nem.
Az akarat cseles...
Csak egy rezdülés.
Csak egy pillangóhatás…
Amit mondanak. Amit mondunk. A lepke szárnyaira zúdított jövő...
Mélyen. Fent.
Ahogy a panoráma koppan.
Ahogy a pillantás lesüt.
Ahogy a hajnal süllyed.
Ahogy az éjjel virrad.
Kintről. Be.
Amikor elenged a kéz.
Amikor megszorít a nézés.
Amikor feltámad a közöny.
Amikor elpattan a tér.
Előttből. Mögöttre.
Azért, mert akartad.
Azért, mert már nem.
Már nem azért, mert rajtad múlt volna.
De azért igen.
Azért igen.
Akiben
Mélyen fent voltál.
Akiért
Bennedből kijártál
Aki
Előtte voltál
Ő lett
Mögötted. A múlt.