Csak egy rezdülés.

Csak egy pillangóhatás…

Amit mondanak. Amit mondunk. A lepke szárnyaira zúdított jövő...

Egy röpke és öntudatlan pillegés, amikre sorsokat, szerelmeket és végzetet bízunk.

Odahasítunk.  

Az összes olyan történetünket, melyben és melyből ok-okozat épül.

Az életünket. Degradálva és degradálva egészen addig, amíg egy légies pilleszárny is elbírja a súlyát az okolásnak. A hárításnak. 

A sorsfordításnak. Fonákról színre tenni egy ígéretet a lepkeszárnyon, pont annyira könnyed, amennyire értéktelen. Egy, a napfényben áttetszővé váló felelősség a kézfeltétel csillámával beporzott lilás és vörös színkavalkádon. 

Egy szárny rezdülése.

Egy pillangó mandulatöredéknyi arcára és szárnyainak nem-létező jelenére bízni a predesztináció tömény ígéretét, nem csupán felelőtlenség. De állatkínzás. Ötletkínzás. Énkínzás.

Ha egy pillangó megrebbenti a szárnyait, nem történik más. Nem történik több. Pontosan ennyi történik. Egy pillangó megrebbenti a szárnyait. Csak egy szépség. Csak egy momentum. A ragyogó figyelem lángjától ölelve rebbenő tünemény. De nem egy ok az okozataidra.

Egy pillangó nem határoz meg semmit.

Minden teljes részlet az egész hiányát feltételezi.

Minden részlet külön kell, hogy létezzen, hogy abból valaha egész lehessen.

És minden részlet végül belesimul a másik részlet kezébe.

Minden részletből egész lesz.

Mert semmilyen részlet nem létezik egész nélkül, és semmilyen egész nem létezhet részlet nélkül.

Okoltad már a másikat?

Okoltad már azt, aki nem te vagy?

Okoltál már pillangót?

Szerettél már pillangót? 

Szeretted már magadat?

Csak azért, mert ő egy pillangó?

Csak azért, mert te az vagy, aki vagy?

A részlet.

És az egész.