Az akarat cseles...

Ha túl közel kerül, az életkontúr felemészti.

A testünkbe. A szívünkbe. Az arcunkra. Az elveinkbe.

Az akarathoz távolság kell. Ahogy testhez lélek. Ahogy könyvhöz gondolat.

Amikor és amit akarunk, akkor az mindig új. 

Rezonál a múltunkkal, ingerli a jelenünket, de alapvetően jövőidőben van. 

Új.

Amint a miénk lesz, már csak az alany marad, a tárgy elveszik.

Az alany. 

Én.

Az akarat folyamat.

A beteljesülés nem.

Az akarat a mindig.

A jóllakottság a soha.

Az akarat a szerető.

A helyzet a kifogás.

Az akarat előttünk lépked.

Az élmény az árnyékunkban követi.

Az ‘én’ pedig a kettő között uralkodik.

Mert elöl belerokkanna.

Hátul pedig elvesztené a világot.