...

- Csak mert. Muszáj.

- Muszáj?

- Akarom.

- Attól még nem muszáj.

- De mivel akarom, muszáj.

- Miért?

- Mert erre vágyom.

- A muszáj és a vágy között nagy különbség van.

- De én akarom őt, és ezért vágyom rá, így muszáj, hogy az enyém legyen.

- Különben nem lehetsz boldog?

- Különben nem lehetek boldog.

- Muszáj, hogy boldog legyél?

- Mi értelme akarni bármit is, ami nem tesz majd boldoggá?

- Mi jogon remélsz bármitől is boldogságot, ha a muszáj parancs vonszolja hozzád?

- Annyira akarom őt.

- És, ha ő nem akar téged?

- Muszáj, hogy kelljek neki. Láttam a tekintetében, hogy akar.

- Beszéltetek?

- Azt nem. De akarok. Csak, még nem. Először tudnom kell, hogy ő is azt érzi, amit én.

- Hogy muszáj, hogy egymáséi legyetek?

- Hogy ő is vágyik rám.

- És miért nem mondod el neki?

- Muszáj, hogy erre magától jöjjön rá. Annyi jelet küldtem.

- Jelet?

- Nem akartam túl rámenős lenni. A titok. A titkot muszáj megőrizni. Azt neki kell feltárni.

- Milyen titkot?

- Hogy ki vagyok.

- Ki vagy?

- ...

- Ki vagy?

- ...

- Hogy kérdezhetsz ilyet, hisz ismersz.

- Nem muszáj beszélned róla. Csak kíváncsivá tettél, hogy milyen titok feloldozását várod tőle.

- Muszáj elrontanod? A barátnőm vagy. Támogatnod kell.

- Kell?

- Muszáj mindig ilyen … nem is tudom, akadékoskodónak lenned? Így nem is kell a tanácsod.

- Tanács?

- Hogy szerinted mit csináljak? Mi van, ha nem ismeri fel, hogy mennyire akarom őt?

- Beszélj hozzá.

- Azt nem lehet.

- Miért?

- Nem szabad kezdeményezni. Már így is rengeteg jelet küldtem. Neki kell lépni.

- Különben semmi se lesz? Különben ennyi?

- Igen, akkor vége.

- Volt kezdete?

- Ezt hogy érted?

- A véggel kezdet jár. 

Félrebillentett fejjel nézett rám, kicsit neheztelve, azt hitte gúnyolódok vele.

- Tudod, nem is akarok róla beszélni többet.

- Nem is kell.

- Mert neked muszáj mindent elrontanod.

- Elrontottam valamit? Nem akartam.

- Sosem tudsz örülni velem.

- Minek?

- Hogy van valaki….Tudod?

- Valaki, akivel még sosem beszéltél, mert nem akarsz, de akarod őt, mert muszáj, és mindenképp kell ahhoz, hogy boldog legyél, amire te mindennél jobban vágysz?

- Kiforgatod a szavaimat.

- Nehéz lenne. Nincs bennük sok minden.

- Menj a francba.

- A boldogság nem jön. Nem érkezik. Nem muszáj. Nincs közelebb vagy távolabb, és nincs az akarat utolsó t betűjén. A muszáj toppantó bizakodása sem hozza közelebb, és a benned rejlő titkok sem édesek annyira, hogy a bőröd melegéhez csábuljon.

- Mi van?

- Mi van? Semmi.

Néztem rá, mert ezzel mindent elmondtam. Szerettem volna, ha megérti.

Felkapta a táskáját, és elkezdte belecsapkodni az asztalról a dolgait. Nem nézett rám, és én megsajnáltam. Nem akartam megbántani. De meg kellett, hogy értse. Néha fontos beletaposni a semmibe tartó kőkemény akaratba. Hátha így talánba fordul a muszáj, bátorságba a bizonytalanság, és életbe az álomba holt képzelgés. Hátha így felvillan egy mosoly az akarat lomha és negédes nihiljében. Hátha, megszületik az a bizonytalan első lépés, ami a muszájba vetett életképtelen bizonyosságot törmelékeire tapossa. Hátha megszületik a második. Az első szó. A második érintés. A harmadik mosoly. És a negyedik csók. És az az ötödik, bizonyosságban születő meggyőződés, hogy a világon minden hozzánk tartozik. A muszájnak ebben nincs szava. Ebben neked van.