Várunk.
Azonnal akarunk és azonnal cselekszünk, de elnyúltan, kényelmesen, mint a napon magát megadó jégkocka, egy konstans várakozás ölelésében.
Instant döntéseink sokszor nem is tartanak minket semmihez. Súlytalanok, pont olyan könnyűek, amit még szeretni lehet – hiszen nem kérnek számon rajtunk semmit, amire nem készültünk fel. A várakozás kontextusában való kellemes időtöltésünket szolgálják, lassan nyalogatva sebeinket, amiknek hegét oly kötelességtudóan őrizzük és létezésüket oly makacsul valljuk. A víz csilingelésének könnyítő hangját utánozzák, súlytalanul és kuncogva lebegnek a naponta ezerszer eldobott kis ’igen’ és ’nem’ kavicsaink között.